1. A Tíz döntése

Ismételten eltelt egy év.

Azaz... háromszázhatvannyolc nap. Már ennyi idő alatt telik el egy év, ugyanis a Föld megzavarodott. Minden az árvízzel kezdődött, majd a földcsuszamlásokkal. A kontinensek szétszakadtak, az emberek tehetetlenek lettek. Sokan meghaltak. Rengetegen. A városok sorjában merültek a víz alá. Párizs, Róma, Tokió, Los Angeles, San Francisco, Canberra, Tunisz... már nem léteztek. Az emberiség csak kicsiny része élte túl. Nem feltétlenül a gazdagok, hanem azok, akik követték a jóslatot, és elmenekültek a biztonságos helyre. Ott is csak a legjobbak élhették túl. Éppen ezért később fejlődésnek indult minden. Citytown nekilódult, és jelenleg mindent gépek irányítanak. Az embereknek szinte nincs is dolguk, csak szabadjára engedni a korlátolt fantáziájukat. Mit isznak? Tulajdonképpen vizeletet. A vizet előállítják abból, a felesleget pedig újra feldolgozzák. Az ember tanult a hibáiból, és nem bántja a Természetet, sőt, tiszteli, és fél tőle, ezért megalázkodik. Hihetetlen, ugye? A hatalom, amely megbukott, mert az erő már nem viselte őt el tovább. Annyi évezrednyi történelem szertefoszlott. És lassan. Meg lehetett volna állítani, de már későn jöttünk rá a bajra. Így csak Citytown maradt.

Érdekes névválasztás, nemde?

Talán mert először csak kisvárost akartak létrehozni az emberek, és végül hatalmas létesítmény lett.

És valami folyton működött.

Az elektronika. Az nem halt ki, csak átalakult. Most barátságosabb a Földdel, de az embernek továbbra sem tesz jót. A hatalmas reklámtévék folyton működnek, pontosan úgy, mint a zene, a munka, a járművek. Mind-mind zajt csapott. És itt éltek az emberek. Még keresték az idegeneket, még kutakodtak, még megpróbáltak újra létezni. Visszavágni a természetnek, de egyelőre meghúzták magukat, és helyesen cselekedtek. Meg jó dolguk volt. Mindegyik ember tudott dolgozni, mindenkinek megvolt a maga dolga. Mindenki megélt, és nem kellett más miatt aggódni. Kivéve, ha fiatal felnőtt vagy. Azaz huszonnégy és tizennyolc között. Akkor ugyanis minden egyes éved a szerencsén múlik, és természetesen ennek is meg van az oka, ami pontosan le lett írva...

* Tanács Terem (TT1. szerda, 14:13)*

Az ovális asztal körül tizenegy ember ült. Xander Smith a szokásos elnöki helyen, a szokásos elnöki ruhájában, a szokásos elnöki bólogatójánosokkal. Azaz a Tízzel. Ez volt a neve a pontosan öt női-, és öt férfitagból álló csapatnak. Mindenféle képviselőkkel megtelítve. Jelen volt ugyanis a francia François Legrand, az arab Mohammed Alim, a mexikói Ronaldo Lopez, a kínai Zhang Lian-Lei, az orosz Igor Ivanovich, a japán Asuka Fukimitchu, a német Heidi Strauch, az amerikai-zsidó Anissa Peleg, a dél-afrikai Nofoto Naidoo, valamint az indiai Sahiba Kothari. Szokásosan. A nemzetek együtt éltek, és évtizedenként váltogatták a trendet, hogy milyen - már nem létező - ország neveiről emlékezzenek meg. Hogy mik számítottak még élő nemzeteknek?

A fejesek volt országai. Nagyjából ennyi. És említeni sem kell, hogy a gén manipulátorok hatására a neveknek megfelelő nemzetű gyermekeik születtek. Ezért teljesen elfogadott volt, hogy tíz évig csak fekete, fehér, barna, vagy sárga gyerekek születtek családtól függetlenül. Mondjuk voltak fekete szülők ázsiai gyerekekkel, vagy fordítva. Igen, erre volt képes a technológia manapság.

- Tehát el kell dönteni, hogy idén kiket küldjünk - Mr. Smith hátradőlt a székében, ami azonnal egy jóleső masszázzsal látta el szeretett, avagy tisztelt főnökét.

- Javaslom, hogy a Legsokoldalúbb legyen - Miss Naidoo említésére megjelent egy névsor - nevén nevezve Oh Sehun.

- Túl könnyű dolga lenne. A Természet rendes áldozatot akar, nem olyat, aki túléli - Mr. Alim azonnal ellenkezni kezdett a vetélytársával. Már az első pillanattól fogva nem kedvelték egymást, talán utálat volt első látásra a kettejük kapcsolata.

- Bár a nők pártján állok, kivételesen igazat adok az előttem szólónak - Miss Fukimitchu megigazította a mélykivágású blézerét, jobban láthatóvá téve formás kebleit, amelyekről a vele szemben ülő Igor Ivanovich le sem tudta emelni a tekintetét. Hiába minden, a japán hölgynek minden fegyvere megvolt egy férfi meghódításához, kezdve azzal, hogy magánszemélyként teljesen más embert alkotott, mint amikor bólogatójánosi teendőit végezte el. Csak sajnos férjnél volt, és volt egy csodálatos fiuk, aki puszta mosolyával képes volt megváltani neki a világot.

- Akkor ennyi erővel kiküldhetnénk a Legbénábbat is - hallatszott Legrand felszólalása is, mire a tanácsterem zöme felnevetett. Egyedül a két érintett, a nőcsábász, valamint a vezérigazgató hallgatott.

- Nem tartom ezt olyan viccesnek - Mr. Smith hangjára hirtelen mindenki elcsendesült - egyébként, Mr. Legrand, nem rossz ajánlat, de sajnos a Természet csak a belevaló áldozatokat fogadja el. Emlékezzen a kicsi Alissa Skomakare-re. A törékeny teste szinte zombiként tért vissza, és azóta is elzártan él tőlünk, mert a Természet nem fogadta be. Nem tudjuk, mi uralkodik kinn, de félő, hogy a nem megfelelő áldozat esetében mi is ott kötünk ki. Ezt akarjuk? Nem. Hanem azt, hogy boldogan élhessünk tovább.  Éppen ezért belevaló fiatalokat kell küldenünk.

Mindenki egyetértett. Sajnos nagyon nem volt mindegy, hogy kik juthatnak ki.

- Ebben az esetben javaslom, hogy a Legvakmerőbbet küldjük. Ő még itthon van - törte meg a csendet Mr. Alim. Azonnal megjelent a névsor, amiről le lehetett olvasni a legutóbbi tesztek eredményeit.

- Kim Jonghyun. Nem rossz választás. De tegyük hozzá, hogy a legutóbbi megbeszélésen elhatároztuk, hogy chipeket teszünk beléjük, amellyel követni tudjuk az útjukat. Normális esetben belemennék egy ilyenbe, de most inkább egy olyan csapatot kellene összehozni, amelyben van egy zseni, két védő, és egy visszahúzódóbb - Mr. Smith elővette a megbeszélt chipeket. Egy kéket, egy rózsaszínt, egy zöldet és egy pirost. Ezeket fogják beültetni az illetőkbe, hogy kivételesen - az életben először- követni tudják az áldozatokat.

- Ebből elindulva nagyon szűk lett a kör. Tehát ki kell fognunk két sportos illetőt - Mr. Zhang felsóhajtott. Nem volt az ínyére ez a kiválasztás. Mindig nehéz lett tőle a szíve, és sajnálta a gyerekeket. Nem tehettek róla, hogy pont ők lettek az áldozatok.

- Való igaz. És abban is kiegyezhetnénk, hogy lányt kelljen megvédeni - biccentett Mr. Lopez. Végre ő is beleszólt a beszélgetésbe, holott eddig arra várt, hogy a mellette ülő Igorovichot mikor vágja fejbe Miss Fukimitchu. Már ő kezdte magát kínosan érezni.

- És a két harcos pedig megoszlik a nemek szerint - biccentett Miss Kothari, a Tíz többi tagja, valamint Mr. Smith pedig elégedetten mosolygott. Már nagyjából összeállt a csapat.

- A védelmezett lány lehetne a Legkedvesebb - most Miss Peleg szólalt meg, azonban az ötletét azonnal lehurrogták. Sajnos a Legkedvesebb lehet erős. A Legbénábbat nem küldhetik, így nagyon megnehezedett a választás lehetősége. Mindenesetre az ötletelés még nem fejeződött be, és a Legbarbiesabbtól kezdve a Legfélénkebbik minden volt.

- Lehetne a Legszebb - Miss Naidoo ma nagyon formában volt, az áldozatok felét ő javasolta, és nagyon úgy nézett ki, hogy ez nem is volt olyan pocsék ötlet. Ki ne szeretné a legszebbet? Ki ne fogadna be egy szép áldozatot?

- Akkor ez eldőlt. De legyen meglepetés. Majd a végén megnézzük egyszerre mind a négyet, nem? - kérdezte Mr. Smith, arcán egy semmitmondó vigyorral, a Tíz pedig bólogatni kezdett.

- Akkor a fiú legyen a Legokosabb - Miss Strauch neki is látott a következő illető kitalálásához.

- Azzal nem megy sokra. Aki okos, az lehet hülye az élethez - Miss Fukimitsu megrázta a fejét. Hivatalos ötlete neki sem volt, de valahogy nem nyűgözte le ez a javaslat.

- Akkor legyen a Legravaszabb - Miss Peleg ismét megszólalt. Már várta a lehurrogást, de most az valahogy elmaradt. Sőt, Mr. Smith még tapsolt is. Talán a ravasz volt az egyetlen jelző, ami nem fordult meg a fejében.

- Javaslat elfogadva - biccentett a vezérigazgató, a többiek pedig bólogattak. Miss Peleg boldogan mosolygott. Általában jó ötletei sosem voltak, de most nagyon hálás volt magának, és a többieknek, hogy elérte a célját. Kiválaszthatott egy embert.

- Akkor már a fele megvan. A Legszebb, és a Legravaszabb. Csodálatos - Mr. Legrand izgatottan le is jegyeztette a tollával a dolgokat. Elvégre már működtek maguktól a dolgok, nem is volt szükség arra, hogy megmoccanjon. Sőt, csak rá kellett gondolnia a leírandó szövegre.

- A két védelmező. Bármi ötlet? - kérdezte hirtelen Mr. Smith.

- Úgy hallottam, egy srác tizenkettő harcművészetet tanul egyszerre, és nagyon profi - ez volt Mr. Lopez. Minden szem rá szegeződött, kivéve persze Ivanoviché. De ez már említésre sem méltó, ő úgysem veszi le a szemeit azokról a formás, telt, gyönyörű mellekről. Meg sem látszott Miss Fukimitchu-n, hogy van egy gyereke. Az meg végképp nem, hogy hét hónapon belül kettő lesz.

- Nem rossz - rázta meg a fejét Mr. Legrand - de azt javaslom, hogy őt az utolsó évben küldjük ki.

- Javaslat elfogadva.

- Ebben az esetben küldjük a Legerősebb lányt - Miss Strauch ezzel bebiztosította magát, ugyanis csak egy lánya volt ebben a korosztályban, de ő a Legfélénkebb volt. Talán ezért is könnyebbült meg, amikor ő le lett szavazva. Innentől kezdve neki már nyugta lehetett.

- A Legerősebb lánnyal csupán annyi a probléma, hogy a fiúk erősebbek még így is. De küldhetnénk a Legerősebb fiút. Az már valami - szólt ellen Mr. Alim.

- A fiú legyen harcias. Attól, hogy erős, lehet nyámnyila - jelezte Miss Kothari, de csak legyintettek.

- A fiú legyen erős. Ha kell, küzdeni fog, ha nem, akkor pedig a lány majd segít neki - Miss Fukimitchu véleményére mindenki bólogatni kezdett, bár Miss Kothari kicsit vonakodott. Sajnos az ő fia nagyon veszélyeztetett helyzetbe keveredett, és anyai ösztönei az súgták, hogy meg kell védenie a kicsiny legénykéjét.

- Akkor az ötlet, hogy a fiú a Legerősebb legyen, elfogadva - biccentett Mr. Smith. Már kezdett megkönnyebbülni. Ő csak a kötelességét végezte, de rengeteg évig ő is rettegett minden élt. Kislánya a Legaranyosabb volt, és nagyon sokszor őt akarták elküldeni, de szerencsére megmaradt. Így ő át tudta élni a három hölgy aggódását. Azaz kettőjét. Miss Fukimitchu nem volt szívbajos, ő nem aggódott ez ügyben, nem érezte a fiát "Leg"-nek.

- És a lány? - vonta fel íves szemöldökét Miss Peleg.

Csend.

- A lány lehetne a legügyesebb - tíz perc után végül Mr. Alim merészkedett megszólalni. Nem igazán volt ötlet a női karakterre, egyszerűen csak annyit tudtak, hogy testőr legyen.

- Az ügyesség nem jár feltétlenül az erővel... - Miss Naidoo igyekezett minél több kifogással védekezni a javaslat ellen. Meg amúgy sem gondolta jó ötletnek, hogy ügyeset küldjenek. Az ellentétbe kerülne a ravasz sráccal.

- Én azt mondom, hogy legyen ő a Legkirályibb. Azaz, hogy vezető egyéniséggel legyen megáldva. Neki kell ösztönöznie a csapatot - Miss Kothari újabb zseniális ötlete. Csak egy baj volt vele. Ilyen ember nem létezett. Ez nem volt tulajdonság, vagy legalábbis nem olyan, amit számításba lehetett venni.

- Akkor legyen a legharciasabb. Ő ösztönzi az erős fiút, és még kötözködhet is. Legalább lesz valami izgalom - Miss Strauch elégedetten nyugtázta magában, hogy egy ilyen ötlet jutott az eszébe. Legharciasabbat még sosem küldtek, és úgy érezte, most jött el a lány ideje.

- Az ötlet nem rossz, sőt, kivitelezhető - biccentett Mr. Legrand. Mindenki bólogatott, még Xander Smith is. Így eldőlt mind a négy áldozat szerepe. Talán ők négyen voltak azok, akik megválthatják az emberiséget, és Citytown lakosságát. Talán a Természet nem is olyan veszélyes, ha egyességet tudnak kötni vele.

- Nos, lássuk a tévét - Mr. Smith összecsapta a két tenyerét, az asztal pedig kettényílt, belőle egy érdekesen táncoló fénysugár bukkant fel, egy 3D-s táblát létrehozva. Nem is annyira tábla, sokkal inkább kocka volt. Mindegyiken megjelent a GYGGLE fekete-kék emblémája. Miután a Google tönkrement a katasztrófa során, az emberek megalapították az új rendszert, amely erre a névre hallgatott. Funkcióját tekintve pedig hasonlított az eredeti verzióhoz.

- Lista - Mr. Legrand szava után azonnal megjelent a "Lista" címszó. Legfelül pedig a rejtett funkció. A virtuális billentyűzet felbukkant Mr. Smith asztalán, aki begépelte a jelszót.

- A1, Legszebb. A2, Legravaszabb, A3, Legerősebb, A4, Legharciasabb.

Azzal a kocka tölteni kezdett, egyre gyorsabban, és gyorsabban, míg meg nem jelent a négy név. Az áldozatok nevei. Miss Fukimitchu lélegzete elállt egy pillanatra.

- Újraszavazást indítok - jelentette ki szigorú hangnemmel.

- Támogatom az indítványt, és az indítékot - emelkedett fel Mr. Ivanovich. Maga sem tudta, hogy miért, talán így akarta elnyerni a hölgy szívét. Vagy legalább ágyba vinni őt.

- Sajnálom, de nem lehet. A szavazatok, a javaslatok, valamint a szabálykönyv alapján ez már nem módosítható.

- Meg kell változtatni! - a nő nem tágított, anyai szíve csak a csöppsége érdekeit szolgálta. Nem tudta volna őt elengedni...

- Sajnálom, de ezen már nem lehet módosítani - Mr. Smith igyekezett higgadt maradni, de még az ő kemény szíve is kifacsarodott, amikor a nő sírva borult az asztalra, betegesen könyörögve az újraválasztásért.

*Folyton Nyitva Éjjel-Nappali (kiskereskedés, szerda, 16:32)*

A fiú kilépett az ajtón, kezében a teli nejlonzacskóval.

- Meg van a cucc?

Odakapta a tekintetét, majd az egyik díszfülke mögül felbukkant egy másik illető.

- Persze – azzal elindult, hogy társa kezébe nyomhassa a megvásárolt dolgokat. A zacskó tartalma a bolt legdrágább dolgait tartalmazta, közöttük a minőségi bort, és pezsgőt, amelyet szintén vizeletből állítottak elő. De akkor is. Ez finom volt, ritka, és méregdrága.

- Gratulálok, Taemin. Nem is vagy annyira hülye – a másik kinyitotta a borosüveget, és azonnal meghúzta. Az íze szinte belerobbant a szájába, és táncot járt a nyelvén.

- Megmondtam, Jongin. Ha megveszed a dolgokat, utána visszaviszed őket, majd én értük megyek a te blokkoddal, és csak egyvalamit vásárolok, akkor remekül meg tudom szerezni ingyen az egészet. Csapatmunka az egész – vonta meg a vállát ez a Taemin gyerek, kezében szorongatva a pirulát.

- Vettél kaját is? – bökött a kicsi gyógyszerre a fejével Jongin, a másik pedig bólintott. A pirulák csillapították az éhséget, az ízük is választékos volt, sőt, szinte megegyezett a rendes élelmiszerrel. Csak ez kisebb volt.

- Valamit kellett. Elvileg rágó ízű. Valamit kellett vennem – csak megvonta a vállát, és már el is pillantott. Jongin volt a legjobb barátja, mégis úgy érezte néha, hogy a srác csak kihasználta őt.

- Ravasz vagy, haver – kacsintott a másik. Taemin felsóhajtott.

- Azt hiszem, megyek. Még otthon dolgom van.

- Ennyi volt? – hökkent meg Jongin. A fiatal fiú bólintott.

- Ja. Na, csá – azzal elsétált az ismerős utcán lefelé, hogy minél hamarabb hazaérhessen.