Ismételten eltelt egy év.
Azaz... háromszázhatvannyolc nap.
Már ennyi idő alatt telik el egy év, ugyanis a Föld megzavarodott. Minden az
árvízzel kezdődött, majd a földcsuszamlásokkal. A kontinensek szétszakadtak, az
emberek tehetetlenek lettek. Sokan meghaltak. Rengetegen. A városok sorjában
merültek a víz alá. Párizs, Róma, Tokió, Los Angeles, San Francisco, Canberra,
Tunisz... már nem léteztek. Az emberiség csak kicsiny része élte túl. Nem
feltétlenül a gazdagok, hanem azok, akik követték a jóslatot, és elmenekültek a
biztonságos helyre. Ott is csak a legjobbak élhették túl. Éppen ezért később fejlődésnek
indult minden. Citytown nekilódult, és jelenleg mindent gépek irányítanak. Az
embereknek szinte nincs is dolguk, csak szabadjára engedni a korlátolt
fantáziájukat. Mit isznak? Tulajdonképpen vizeletet. A vizet előállítják abból,
a felesleget pedig újra feldolgozzák. Az ember tanult a hibáiból, és nem bántja
a Természetet, sőt, tiszteli, és fél tőle, ezért megalázkodik. Hihetetlen,
ugye? A hatalom, amely megbukott, mert az erő már nem viselte őt el tovább. Annyi
évezrednyi történelem szertefoszlott. És lassan. Meg lehetett volna állítani,
de már későn jöttünk rá a bajra. Így csak Citytown maradt.
Érdekes névválasztás, nemde?
Talán mert először csak kisvárost
akartak létrehozni az emberek, és végül hatalmas létesítmény lett.
És valami folyton működött.
Az elektronika. Az nem halt ki,
csak átalakult. Most barátságosabb a Földdel, de az embernek továbbra sem tesz
jót. A hatalmas reklámtévék folyton működnek, pontosan úgy, mint a zene, a
munka, a járművek. Mind-mind zajt csapott. És itt éltek az emberek. Még
keresték az idegeneket, még kutakodtak, még megpróbáltak újra létezni.
Visszavágni a természetnek, de egyelőre meghúzták magukat, és helyesen
cselekedtek. Meg jó dolguk volt. Mindegyik ember tudott dolgozni, mindenkinek
megvolt a maga dolga. Mindenki megélt, és nem kellett más miatt aggódni.
Kivéve, ha fiatal felnőtt vagy. Azaz huszonnégy és tizennyolc között. Akkor
ugyanis minden egyes éved a szerencsén múlik, és természetesen ennek is meg van
az oka, ami pontosan le lett írva...
* Tanács Terem (TT1. szerda, 14:13)*
Az ovális asztal körül tizenegy
ember ült. Xander Smith a szokásos elnöki helyen, a szokásos elnöki ruhájában,
a szokásos elnöki bólogatójánosokkal. Azaz a Tízzel. Ez volt a neve a pontosan öt női-, és öt férfitagból álló
csapatnak. Mindenféle képviselőkkel megtelítve. Jelen volt ugyanis a francia
François Legrand, az arab Mohammed Alim, a mexikói Ronaldo Lopez, a kínai Zhang
Lian-Lei, az orosz Igor Ivanovich, a japán Asuka Fukimitchu, a német Heidi
Strauch, az amerikai-zsidó Anissa Peleg, a dél-afrikai Nofoto Naidoo, valamint
az indiai Sahiba Kothari. Szokásosan. A nemzetek együtt éltek, és évtizedenként
váltogatták a trendet, hogy milyen - már nem létező - ország neveiről
emlékezzenek meg. Hogy mik számítottak még élő nemzeteknek?
A fejesek volt országai. Nagyjából
ennyi. És említeni sem kell, hogy a gén manipulátorok hatására a neveknek
megfelelő nemzetű gyermekeik születtek. Ezért teljesen elfogadott volt, hogy
tíz évig csak fekete, fehér, barna, vagy sárga gyerekek születtek családtól
függetlenül. Mondjuk voltak fekete szülők ázsiai gyerekekkel, vagy fordítva.
Igen, erre volt képes a technológia manapság.
- Tehát el kell dönteni, hogy idén
kiket küldjünk - Mr. Smith hátradőlt a székében, ami azonnal egy jóleső
masszázzsal látta el szeretett, avagy tisztelt főnökét.
- Javaslom, hogy a Legsokoldalúbb
legyen - Miss Naidoo említésére megjelent egy névsor - nevén nevezve Oh Sehun.
- Túl könnyű dolga lenne. A
Természet rendes áldozatot akar, nem olyat, aki túléli - Mr. Alim azonnal
ellenkezni kezdett a vetélytársával. Már az első pillanattól fogva nem
kedvelték egymást, talán utálat volt első látásra a kettejük kapcsolata.
- Bár a nők pártján állok,
kivételesen igazat adok az előttem szólónak - Miss Fukimitchu megigazította a
mélykivágású blézerét, jobban láthatóvá téve formás kebleit, amelyekről a vele
szemben ülő Igor Ivanovich le sem tudta emelni a tekintetét. Hiába minden, a
japán hölgynek minden fegyvere megvolt egy férfi meghódításához, kezdve azzal,
hogy magánszemélyként teljesen más embert alkotott, mint amikor bólogatójánosi
teendőit végezte el. Csak sajnos férjnél volt, és volt egy csodálatos fiuk, aki
puszta mosolyával képes volt megváltani neki a világot.
- Akkor ennyi erővel kiküldhetnénk
a Legbénábbat is - hallatszott Legrand felszólalása is, mire a tanácsterem zöme
felnevetett. Egyedül a két érintett, a nőcsábász, valamint a vezérigazgató
hallgatott.
- Nem tartom ezt olyan viccesnek -
Mr. Smith hangjára hirtelen mindenki elcsendesült - egyébként, Mr. Legrand, nem
rossz ajánlat, de sajnos a Természet csak a belevaló áldozatokat fogadja el.
Emlékezzen a kicsi Alissa Skomakare-re. A törékeny teste szinte zombiként tért
vissza, és azóta is elzártan él tőlünk, mert a Természet nem fogadta be. Nem
tudjuk, mi uralkodik kinn, de félő, hogy a nem megfelelő áldozat esetében mi is
ott kötünk ki. Ezt akarjuk? Nem. Hanem azt, hogy boldogan élhessünk tovább. Éppen ezért belevaló fiatalokat kell
küldenünk.
Mindenki egyetértett. Sajnos nagyon
nem volt mindegy, hogy kik juthatnak ki.
- Ebben az esetben javaslom, hogy a
Legvakmerőbbet küldjük. Ő még itthon van - törte meg a csendet Mr. Alim.
Azonnal megjelent a névsor, amiről le lehetett olvasni a legutóbbi tesztek
eredményeit.
- Kim Jonghyun. Nem rossz
választás. De tegyük hozzá, hogy a legutóbbi megbeszélésen elhatároztuk, hogy
chipeket teszünk beléjük, amellyel követni tudjuk az útjukat. Normális esetben
belemennék egy ilyenbe, de most inkább egy olyan csapatot kellene összehozni,
amelyben van egy zseni, két védő, és egy visszahúzódóbb - Mr. Smith elővette a
megbeszélt chipeket. Egy kéket, egy rózsaszínt, egy zöldet és egy pirost.
Ezeket fogják beültetni az illetőkbe, hogy kivételesen - az életben először-
követni tudják az áldozatokat.
- Ebből elindulva nagyon szűk lett
a kör. Tehát ki kell fognunk két sportos illetőt - Mr. Zhang felsóhajtott. Nem
volt az ínyére ez a kiválasztás. Mindig nehéz lett tőle a szíve, és sajnálta a
gyerekeket. Nem tehettek róla, hogy pont ők lettek az áldozatok.
- Való igaz. És abban is
kiegyezhetnénk, hogy lányt kelljen megvédeni - biccentett Mr. Lopez. Végre ő is
beleszólt a beszélgetésbe, holott eddig arra várt, hogy a mellette ülő
Igorovichot mikor vágja fejbe Miss Fukimitchu. Már ő kezdte magát kínosan
érezni.
- És a két harcos pedig megoszlik a
nemek szerint - biccentett Miss Kothari, a Tíz
többi tagja, valamint Mr. Smith pedig elégedetten mosolygott. Már nagyjából
összeállt a csapat.
- A védelmezett lány lehetne a
Legkedvesebb - most Miss Peleg szólalt meg, azonban az ötletét azonnal
lehurrogták. Sajnos a Legkedvesebb lehet erős. A Legbénábbat nem küldhetik, így
nagyon megnehezedett a választás lehetősége. Mindenesetre az ötletelés még nem
fejeződött be, és a Legbarbiesabbtól kezdve a Legfélénkebbik minden volt.
- Lehetne a Legszebb - Miss Naidoo ma
nagyon formában volt, az áldozatok felét ő javasolta, és nagyon úgy nézett ki,
hogy ez nem is volt olyan pocsék ötlet. Ki ne szeretné a legszebbet? Ki ne
fogadna be egy szép áldozatot?
- Akkor ez eldőlt. De legyen
meglepetés. Majd a végén megnézzük egyszerre mind a négyet, nem? - kérdezte Mr.
Smith, arcán egy semmitmondó vigyorral, a Tíz
pedig bólogatni kezdett.
- Akkor a fiú legyen a Legokosabb -
Miss Strauch neki is látott a következő illető kitalálásához.
- Azzal nem megy sokra. Aki okos,
az lehet hülye az élethez - Miss Fukimitsu megrázta a fejét. Hivatalos ötlete
neki sem volt, de valahogy nem nyűgözte le ez a javaslat.
- Akkor legyen a Legravaszabb -
Miss Peleg ismét megszólalt. Már várta a lehurrogást, de most az valahogy
elmaradt. Sőt, Mr. Smith még tapsolt is. Talán a ravasz volt az egyetlen jelző,
ami nem fordult meg a fejében.
- Javaslat elfogadva - biccentett a
vezérigazgató, a többiek pedig bólogattak. Miss Peleg boldogan mosolygott.
Általában jó ötletei sosem voltak, de most nagyon hálás volt magának, és a
többieknek, hogy elérte a célját. Kiválaszthatott egy embert.
- Akkor már a fele megvan. A
Legszebb, és a Legravaszabb. Csodálatos - Mr. Legrand izgatottan le is
jegyeztette a tollával a dolgokat. Elvégre már működtek maguktól a dolgok, nem
is volt szükség arra, hogy megmoccanjon. Sőt, csak rá kellett gondolnia a leírandó
szövegre.
- A két védelmező. Bármi ötlet? -
kérdezte hirtelen Mr. Smith.
- Úgy hallottam, egy srác
tizenkettő harcművészetet tanul egyszerre, és nagyon profi - ez volt Mr. Lopez.
Minden szem rá szegeződött, kivéve persze Ivanoviché. De ez már említésre sem
méltó, ő úgysem veszi le a szemeit azokról a formás, telt, gyönyörű mellekről.
Meg sem látszott Miss Fukimitchu-n, hogy van egy gyereke. Az meg végképp nem,
hogy hét hónapon belül kettő lesz.
- Nem rossz - rázta meg a fejét Mr.
Legrand - de azt javaslom, hogy őt az utolsó évben küldjük ki.
- Javaslat elfogadva.
- Ebben az esetben küldjük a
Legerősebb lányt - Miss Strauch ezzel bebiztosította magát, ugyanis csak egy
lánya volt ebben a korosztályban, de ő a Legfélénkebb volt. Talán ezért is
könnyebbült meg, amikor ő le lett szavazva. Innentől kezdve neki már nyugta
lehetett.
- A Legerősebb lánnyal csupán annyi
a probléma, hogy a fiúk erősebbek még így is. De küldhetnénk a Legerősebb fiút.
Az már valami - szólt ellen Mr. Alim.
- A fiú legyen harcias. Attól, hogy
erős, lehet nyámnyila - jelezte Miss Kothari, de csak legyintettek.
- A fiú legyen erős. Ha kell,
küzdeni fog, ha nem, akkor pedig a lány majd segít neki - Miss Fukimitchu
véleményére mindenki bólogatni kezdett, bár Miss Kothari kicsit vonakodott.
Sajnos az ő fia nagyon veszélyeztetett helyzetbe keveredett, és anyai ösztönei
az súgták, hogy meg kell védenie a kicsiny legénykéjét.
- Akkor az ötlet, hogy a fiú a Legerősebb
legyen, elfogadva - biccentett Mr. Smith. Már kezdett megkönnyebbülni. Ő csak a
kötelességét végezte, de rengeteg évig ő is rettegett minden élt. Kislánya a
Legaranyosabb volt, és nagyon sokszor őt akarták elküldeni, de szerencsére
megmaradt. Így ő át tudta élni a három hölgy aggódását. Azaz kettőjét. Miss
Fukimitchu nem volt szívbajos, ő nem aggódott ez ügyben, nem érezte a fiát
"Leg"-nek.
- És a lány? - vonta fel íves
szemöldökét Miss Peleg.
Csend.
- A lány lehetne a legügyesebb -
tíz perc után végül Mr. Alim merészkedett megszólalni. Nem igazán volt ötlet a
női karakterre, egyszerűen csak annyit tudtak, hogy testőr legyen.
- Az ügyesség nem jár feltétlenül
az erővel... - Miss Naidoo igyekezett minél több kifogással védekezni a
javaslat ellen. Meg amúgy sem gondolta jó ötletnek, hogy ügyeset küldjenek. Az
ellentétbe kerülne a ravasz sráccal.
- Én azt mondom, hogy legyen ő a
Legkirályibb. Azaz, hogy vezető egyéniséggel legyen megáldva. Neki kell
ösztönöznie a csapatot - Miss Kothari újabb zseniális ötlete. Csak egy baj volt
vele. Ilyen ember nem létezett. Ez nem volt tulajdonság, vagy legalábbis nem
olyan, amit számításba lehetett venni.
- Akkor legyen a legharciasabb. Ő
ösztönzi az erős fiút, és még kötözködhet is. Legalább lesz valami izgalom -
Miss Strauch elégedetten nyugtázta magában, hogy egy ilyen ötlet jutott az
eszébe. Legharciasabbat még sosem küldtek, és úgy érezte, most jött el a lány
ideje.
- Az ötlet nem rossz, sőt,
kivitelezhető - biccentett Mr. Legrand. Mindenki bólogatott, még Xander Smith
is. Így eldőlt mind a négy áldozat szerepe. Talán ők négyen voltak azok, akik
megválthatják az emberiséget, és Citytown lakosságát. Talán a Természet nem is
olyan veszélyes, ha egyességet tudnak kötni vele.
- Nos, lássuk a tévét - Mr. Smith
összecsapta a két tenyerét, az asztal pedig kettényílt, belőle egy érdekesen
táncoló fénysugár bukkant fel, egy 3D-s táblát létrehozva. Nem is annyira
tábla, sokkal inkább kocka volt. Mindegyiken megjelent a GYGGLE fekete-kék
emblémája. Miután a Google tönkrement a katasztrófa során, az emberek
megalapították az új rendszert, amely erre a névre hallgatott. Funkcióját
tekintve pedig hasonlított az eredeti verzióhoz.
- Lista - Mr. Legrand szava után
azonnal megjelent a "Lista" címszó. Legfelül pedig a rejtett funkció.
A virtuális billentyűzet felbukkant Mr. Smith asztalán, aki begépelte a
jelszót.
- A1, Legszebb. A2, Legravaszabb,
A3, Legerősebb, A4, Legharciasabb.
Azzal a kocka tölteni kezdett,
egyre gyorsabban, és gyorsabban, míg meg nem jelent a négy név. Az áldozatok
nevei. Miss Fukimitchu lélegzete elállt egy pillanatra.
- Újraszavazást indítok -
jelentette ki szigorú hangnemmel.
- Támogatom az indítványt, és az
indítékot - emelkedett fel Mr. Ivanovich. Maga sem tudta, hogy miért, talán így
akarta elnyerni a hölgy szívét. Vagy legalább ágyba vinni őt.
- Sajnálom, de nem lehet. A
szavazatok, a javaslatok, valamint a szabálykönyv alapján ez már nem
módosítható.
- Meg kell változtatni! - a nő nem
tágított, anyai szíve csak a csöppsége érdekeit szolgálta. Nem tudta volna őt
elengedni...
- Sajnálom, de ezen már nem lehet
módosítani - Mr. Smith igyekezett higgadt maradni, de még az ő kemény szíve is
kifacsarodott, amikor a nő sírva borult az asztalra, betegesen könyörögve az újraválasztásért.
*Folyton Nyitva Éjjel-Nappali
(kiskereskedés, szerda, 16:32)*
A fiú kilépett az ajtón, kezében a
teli nejlonzacskóval.
- Meg van a cucc?
Odakapta a tekintetét, majd az
egyik díszfülke mögül felbukkant egy másik illető.
- Persze – azzal elindult, hogy
társa kezébe nyomhassa a megvásárolt dolgokat. A zacskó tartalma a bolt
legdrágább dolgait tartalmazta, közöttük a minőségi bort, és pezsgőt, amelyet
szintén vizeletből állítottak elő. De akkor is. Ez finom volt, ritka, és
méregdrága.
- Gratulálok, Taemin. Nem is vagy
annyira hülye – a másik kinyitotta a borosüveget, és azonnal meghúzta. Az íze
szinte belerobbant a szájába, és táncot járt a nyelvén.
- Megmondtam, Jongin. Ha megveszed
a dolgokat, utána visszaviszed őket, majd én értük megyek a te blokkoddal, és
csak egyvalamit vásárolok, akkor remekül meg tudom szerezni ingyen az egészet.
Csapatmunka az egész – vonta meg a vállát ez a Taemin gyerek, kezében
szorongatva a pirulát.
- Vettél kaját is? – bökött a kicsi
gyógyszerre a fejével Jongin, a másik pedig bólintott. A pirulák csillapították
az éhséget, az ízük is választékos volt, sőt, szinte megegyezett a rendes
élelmiszerrel. Csak ez kisebb volt.
- Valamit kellett. Elvileg rágó
ízű. Valamit kellett vennem – csak megvonta a vállát, és már el is pillantott.
Jongin volt a legjobb barátja, mégis úgy érezte néha, hogy a srác csak
kihasználta őt.
- Ravasz vagy, haver – kacsintott a
másik. Taemin felsóhajtott.
- Azt hiszem, megyek. Még otthon
dolgom van.
- Ennyi volt? – hökkent meg Jongin.
A fiatal fiú bólintott.
- Ja. Na, csá – azzal elsétált az
ismerős utcán lefelé, hogy minél hamarabb hazaérhessen.
Először is nekem nagyon tetszik. Ilyen ficit még nem olvastam, és kíváncsian várom, hogy mit fogsz kihozni belőle *-* Imádom a szereplőket is, mert tetszik a szerepük nagyon. A Tízek... érdekes, vegyes nemzetiségű, személyiségű emberekből áll. Jól össze tetted őket. A város és a benne zajló élet is érdekes, de valahogy felfordul a gyomrom, ahányszor belegondolok mit is esznek , meg isznak. Undi XDXDXD Szegény Nőt pedig nagyon sajnálom, hogy elveszti a gyermekét :( Taeminék meg egy idióták, erre nem tudok mit mondani XDXD Siess a kövi résszel, nagyon jó volt <3
VálaszTörlésKöszi, hogy írtál, örülök, hogy tetszik ^^
TörlésIgazából én ezt a vizeletes dolgot komolyan gondolom, simán kinézem az emberekből, hogy ez lesz a jövőben, de tényleg ^^
Igazából a Tíznek csak itt volt nagy szerepe, Asuka még fel fog bukkanni pár részben, Xander, és François társaságában, a többiek annyira nem fontos szereplők.
Taemin nem is idióta... annyira :P
Sietek az új résszel ^^
Na én is megérkeztem :) még nagyon az elején tart így konkrétan még nem tudok sokmindent mondani de fantasztikusan ígéretesnek tűnik :) a két csajra kíváncsi leszek :p xd
VálaszTörlésFighting^^
Köszönöm, hogy írtál. Igyekszem az új résszel, bár még nekem is van benne egy-kettő homály. Ürólök, hogy tetszik ;)
Törlés